Masszázs, reflexológia

A masszázs szolgáltatás elérhető a 16. kerületben az Erzsébetligeti uszoda épületében, a Jógaliget és Fitness Stúdióban.

Az érintés már önmagában egy energiaátvitel két ember között, mely - ha jó helyen vagyunk - akkor az folyamatos pozitív hatást vált ki.
A masszázs nem csupán egy terápia, hanem egy testi lelki feltöltődés.
Célom egy olyan belső harmónia elérése, mely nem csak a fáradt, feszes izmokat lazítja el, hanem kihat a lélekre is, mely fő kiinduló pontja lehet egy betegségnek, problémának.
Fontos számomra, hogy a szervezet egészét lássam, összeegyeztetve a páciens lelki világával.

A masszázs egy törődés, melyet két oldalról kapunk: az egyik lényeges oldal a vendég saját maga, amikor felismeri, hogy törődnie kell magával, a másik oldal pedig a terapeuta, aki foglalkozik vele.

Választható masszázsok – egész testes, illetve egy-egy testrészes masszázsok:

 

 

Talpreflexológia

A természetes gyógymódoknak mindig az a célja, hogy támogassuk és erősítsük a szervezet saját gyógyító erőit. A talpreflexológia ennek egy egyszerű módja. A kezelés alkalmával kapcsolatba kerülünk az egész emberrel, annak minden részével, belső szervével.

A reflexek rendszerével a teljes emberi test tükröződik a talpon. A reflexpontokra gyakorolt nyomás felszabadítja a testben végig futó életenergiát.

Többek között az alábbi esetekben hozhat nagyszerű eredményeket: emésztési gondok, vesebántalmak, stressz kezelés, látászavarok, asztma stb.

 

Hátmasszázs

A hátmasszázs kifejezetten a derék, hát, nyak-vállöv problémáiban nyújt segítséget. Ellazítja az izmokat, segíti a helyes testtartást. Ülőmunka esetén kifejezetten javaslom. Az életben fellépő problémákat gyakran a hátunkon cipeljük, így azoknak is ajánlom, akik idegyűjtik a feszültséget, félelmeket, gondokat.

 

Gyógymasszázs

Az orvosi masszázs alapja a svédmasszázs, ez az alkalmazás elsősorban egy adott konkrét problémát old meg, melyet az orvos által kiállított diagnózis előz meg.
A szervezet különböző problémáira, főként a hát, derék, gerinc bántalmak kezelésére alkalmas gyógymód, de belső szervi problémákat is lehet vele kezelni.

A terápia során a problémás területre koncentrálok leginkább, amellett, hogy a test egészét is áttekintem.

 

Sportmasszázs

A sportmasszázs alkalmazható sportolás előtt (pl. sportteljesítmény fokozására) vagy sportolás után a mozgás során fellépő túlerőltetésre, fáradtságra. A terápia során a szervezetet frissítő, lazító, nyújtó fogásokkal lazítjuk.

 

Frissítő masszázs

Céljában és hatásában megegyezik a sportmasszázzsal. Lényege a test összes izmára kiterjedő, erőteljes, frissítő, élénkítő hatás. Fokozódik a vérkeringés, megváltozik a szervezetben a percenkénti pulzusszám és a vérnyomás.

 

Relaxáló masszázs

Célja az izmok ellazítása, a vérkeringés javítása. Emellett oldja a feszültséget, kellemes közérzetet biztosít, csökkenti a fáradtságot, segíti a méregtelenítést.

Fanni - masszőr, reflexológus
+36 20 220 9540
Judit - aromaterapeuta
+36 20 265 6165
1165 Budapest, Újszász utca 106.